Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Máté Péter

2012.06.16

 Most élsz:

"Hamvad az idő, mint a halvány jégvirág és a tűnő boldogság majd véget ér. Ott állsz egyedül, mint falevél a dombtetőn, álmos holdfény rád köszön s elfúj a szél. De addig van remény, minden perc ünnepel, hisz mindig van remény; hinni kell ó hidd hát el!"

"Most élsz, most vigyázz, hogy jól csináld, mert a legapróbb hibád is megbosszúlja önmagát. Most élsz, most örülj, hogy szép a nyár, most örülj, hogy van ki vár és két karjába zár."

A fény városában:

"Ismerd meg a vágyakat, álmodd meg az álmokat és közben idd a valóság borát!"

A nagypapám egy nagy vagány:

"Nem a hosszú haj, szakál, sem a pénz, hanem a sétabot s a tiszta ész; ez imponál a nőknek s a célba csak ezzel érsz."

A tegnapok:

"Azt hitted, hogy elhagyhatod a múltad, tőled elfújt minden rosszat a szél. Indulnál egy új úton előre, ahogy minden ember újat remél. El ne hidd, hogy nyomtalanul élhetsz, minden percnek roppant súlya lehet. Boldogságod összefügg a múlttal, jó is, rossz is együtt él veled."

"Azt hitted, hogy becsukod az ajtót s akkor máris minden kívül marad. Azt hitted, hogy az jön csakj be hozzád, aki szeret és van hozzá jó szavad. El ne hidd, hogy emlékeid kérdik mikor jó a látogatás neked. Boldogságod összefügg a múlttal, jó is, rossz is együtt él veled."

 Adj nekem egy ájszakát:

"Arcod minden mosolyát, hajad fénylő bársonyát, érintését kezednek; add nekem, hogy szeressek. Adj nekem egy éjszakát, úgyis annyit vártam rád. Ne kössön az adott szó, addig maradj amíg jó."

Ahogy a lépted koppan:

"Ó, az alakod, az nem csak formás, nekem ritmus és zene az a mozgás, ahogy ringva lépsz, suhansz tovább."

Álomlány:

"Ujjaid nyomán bőröm szinte lángra gyúl. Mikor átölelsztorkom is úgy elszorul, szívem kihagy egy percre pedig nem intem csendre, aztán dobogni újra megtanul."

Az első szerelem:

"Néhány nyíló szóvirág, lassan eszmélő világ, furcs, kábult közelség, el nem múló gyöngeség. Néhány félénk vallomás, boldog, hű szemvillanás, féltve őrzött érzelem; ennyi az első szerelem."

"Néhány titkon írt levél, hulló könnycsepp semmiért, máskor mosoly hirtelen, ennyi az első szerelem."

"Oh az első szerelem olyan, mint egy álmodás. Az első szerelem legfeljebb egy kézfogás. Az első szerelem mégis szebb a többinél. Oh, az első szerelem mindhalálig elkísér."

Azért vannak a jó barátok:

"Azért vannak a jó barátok, hogy a rég elvesztett álmot visszahozzák majd egy szép napon. Azért vannak a jó barátok, hogy az eltűnt boldogságot visszaidézzék egy fázós alkonyon."

Azt súgta a szél:

"Oly messze, távol élek tőled. Elválaszt víz és föld, sok a határ. Magányos éjszakákon mégis látlak, mert gondolatom hazajár."

"Egy hazug álomban éltem eddig én ,mert tévesztett a rózsaszín ágy. A szelíd álarc mögött az igazi az a hamis, csalfa lány. Megtört a varázs és a könnyem hull, de a józan mindig remél. Keserű könnyem és a rút felhőt majd elfújja a szél."

 Egy darabot a szívemből:

"Mikor hozzád indulok, mindig izgatott vagyok, mindig valamit viszek, mindig valamit hiszek és mindig ott hagyok egy darabot a szívemből. Mikor nálad ott vagyok, mindig boldogabb vagyok, mindig téged akarlak, mindig téged vigyázlak és mindig ott hagyok egy darabot a szívemből."

Egyedül élsz:

"Nálad volt hosszú évekig a tűnő boldogság; nem simogatták ujjaid, hát elröppent tovább. Egyedül élsz, üres a ház, valaki jön, de nem az, akit vársz. Tétova emlék már, hogy nálad járt a boldogság."

Egyszer él az ember:

"Minden ember a földön a mában él, ám a szívében még ott lapul a múlt, de megtalálja a holnap kapuját, hova a mán keresztül vezet minden út."

"Egyszer él az ember, egyszer látja a napfény aranyát, egyszer lép a folyóba és egyszer ér a túloldalra át. Ne gondolj a múltra (hóóó), mert az idő tovaszáll. Mindig higgy a mában és ő az oldaladra áll!"

Egyszer véget ér:

"Egyszer véget ér a lázas ifjúság, egyszer elmúlnak a színes éjszakák, egyszer véget ér az álom, egyszer véget ér a nyár, ami elmúlt, soha nem jön vissza már."

"Egyszer véget érnek múló napjaink, egyszer elbúcsúznak túlző vágyaink. Tudjuk azt, hogy egyszer végleg, sajnos végleg elmegyünk, de addig mindent újra kezdhetünk."

Együttlét:

"És a nagylelkű sors végül most is közbelép s két ember magánya véget ér. Összeér most két út, ismeretlenül, egybeforr két érzés valahol ott mélyen legbelül. Összeér most két kéz, annyi út után s érzik mind a ketten, az együttlét a legszebb szó talán."

 Emlékezz rám:

"Hallod a mának szavát s iszod a bánat borát, úgy érzed határtalan és lelked a perc járja át. Itt vagy, most itt vagy velem lázas jelen nappalán, de jön majd egy holnap, igen, és nem tudod nevem se már."

Engedj el:

"Engedj el magam útját járni már, szabad vágyaimnak élni már, el nem rabol tőled a nagy világ. Engedj el, nehogy titkon sírni láss, soha el nem térít senki már és megjövök én boldogan hozzád."

"Nem kell, hogy a nappal reánk döntse gond-falát, csakis az kell, hogy az álmot veled álmodjam tovább."

 Érzés:

"Félek, én mindig attól félek, hogy elveszítlek téged és nem találok rád. Érzem, oooh érzem, oooh érzem, nem szeretsz te már. Mégis, hozzád mégis ragaszkodom, az érzéseket megtagadom, nem kell senki más!"

Ez majdnem szerelem volt:

"Hát elmúlt, tudom minden véget ért, elszállt a nyár, oly messze jár. Hát elmúlt, ma sem értem, hogy miért.; mégis úgy fáj, hogy elmentél, elhagytál. Ez majdnem szerelem volt és majdnem igazi vágy, egy percig fölénk hajolt, már ment is tovább. Majdnem sikerült már, egy lépés volt csak az ég; az álmok ködfátyolát te tépted szét!"

Ez nem lehet az otthonom:

"Látom már, sajnos látom már. Ilyen életben dzsungel törvény vár. Mindent elraboltok, érzést, fényt... Minden érzést, éltető reményt. Ez nem lehet az otthonom!"

Fehér akácok:

"Fehér akácok veletek üzenek. Simogassátok a szegény szívemet. Boruljatok reám úgy, mint egy régi alkonyon, mikor forró csókja itt égett az ajkamon... Fehér akácok, a szívem jaj de fáj. Fehér akácok, hova tűnt az a nyár? Oly árván álldogálok egy muskátlis ház előtt; fehér akácok imádom őt!"

Fel, fel fiúk a dalra:

"Fel, fel fiúk a dalra, enyém lett a lány. Fel, fel örömitalra, utoljára tán. Most már ritkábban láttok. ily bolond éjszakán. Új világ jön, bocsánat srácok, jobb ha nem is vártok rám!"

"Fel, fel fiúk a dalra, nejem lesz alány. Bor kell a diadalra, férj leszek, az ám. Biztos jól festek férjnek, szerencsés a lány; ráadásul rendes leszek, hogy az apámsem ismer rám."

Furcsa játék az élet:

"Furcsa játék ez az élet és az ember gyakran téved. Így lenne jó? Vagy tán mégse? Nem ad választ a száz év."

 Gondolj rám:

"Nem várom tőled, nem kérem én, hogy lángra gyúlj, rögtön hozzám bújj, bár álmaimban ez mindig így van. Gondolj rám, gondolj rám kérlek és majd egyszer hívjál. Gondolj rám, számíts rám és majd ha érzed, hogy nem jó egyedül és társra vársz, engem megtalálsz, ott leszek veled csak nyújtsd a kezed."

Gyerekkori álmodás:

"Gyerekkori álmodás, amely mindig elkísér. Gyerekkori álmodás, amit nem fúj el a szél."

 Ha véget ér a nyár:

"Sose bízz az álmaidban, sose hidd, hogy végtelen az út! Örülj minden boldog percnek, elég ha a perc rá a tanúd."

"Tied a tegnap, de mi lesz holnap, az eget kérdezd mi vár még reád! Rohan az élet és úgy kell élned, hogy amit tettél soha meg ne bánd!"

"Ne akarj a napba nézni, ne akarj, mert elvakít a fény. Barátkozz a gyertyalánggal, így maradsz majd tiszta és szerény!"

Híd a sáros vizen:

"Ha már azt hiszed nincs tovább, ha gond és baj gyötör s nincs egy jó barát, elfáradtál, ó elfásultál; még mindig van remény!"

Hívlak én jóbarát:

"Én érzem a súlyát, hogy végleg elmentél, még lelkem is könnyes, mit nem szárít a szél."

Hogyha én lennék a fény:

"Hogyha én lennék a fény a sötétség mellett, mindig megmutatnám azt, hogy merre az út., mindig világítanék, hogy mindenki lásson, mindig felvidítanám a szomorút!"

Hogyha hozzád érhetek:

"Hogyha hozzád érhetek mindent újra élhetek. Mindent, ami szép volt, ó de szép. Elfelejtett álmokat, , harmatűző csókokat, rég elvesztett érzések tüzét."

Holnap is:

"Holnap majd újra nap lesz s megyünk a magunk útján, még holnap is járnak majd az emberek az utcán. Mindig várj valamit, ami majd felvidít és a holnap csakis így lesz szép!"

Hozd vissza a napfényt:

"Nem lesz nyugodt álmom így sose, békét nem találok nélküle. Vándor, országutak vándora, kérlek menj utána bárhova. Hozd el őt, újra őt, hogy itt legyen."

 Kell, hogy várj:

"Nevess, hisz így szeretlek, vidámnak és kedvesnek lássalak, ha nem leszel velem. Nehéz most messze menni, de könnyebb elviselni, ha rád majd így emlékezem."

Ki tudja miért:

"Egy arc, mely arcom felé fordul, egy szó a némaságon át, egy kéz, mely kezem felé indul s idetalál vele a boldogság."

Köszönöm a nagy szerelmeket:

"A nagy szerelmek a nyárral jönnek és gyorsan múlnak el, de rád rohannak és elsodornak, míg itt vannak közel."

Magány:

"Messze jár a boldogság a múlt vonatán, helyébe lép a magány. Csend borul a lelkedre, félsz igazán; keserű sors a magány!"

Micsida nő:

"Micsoda nö, valami varázs követe őt! Ilyen az igazi báj, mitől a vágy, meg a láz tüze mindig csak nő."

Mindig van kiút:

"Egyszer születünk, élünk és halunk; hibázunk sokat, emberek vagyunk. Csapdák várnak ránk, száz és százezer; mindig van kiút, csak keresni kell."

"Eltévedhetünk, bajba juthatunk; megeshet velünk, emberek vagyunk. Volt az, ami volt, nem siratni kell. Mindig van kiút, csak keresni kell!"

Mondd, ki tudná?:

"Földöntúlit senkitől se várj, fellegekbe senkiért se szállj. Ott menj, ahol út vezet és nem a kósza képzelet."

Nem érdekel más:

"Egy éjszakán kószáltam egymagam s a város álomba borult. Egyszer csak megláttam egy leányt, oly szép volt, hogy a szívem elszorult. Éreztem, hogy ez lesz az a lány, kire oly rég várok én. Rámnézzett és szemeiben megcsillant, ó a fény."

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.